In memoriam of Tara Olivers









"Az igazat megvallva egész életemben egyetlen dologra vágytam igazán. Hogy egy szerető, boldog családban élhessek. Tudva azt, hogy minden egyes reggel van értelme felkelnem és várnak engem valahol.  Nem telt el nap, hogy ne álmodoztam volna erről, hogy egyszer jön valaki aki engem fogad örökbe. De szokás mondani, az álom képlékeny talajra épített mentsvár, akármilyen erős is bennünk a remény, a valóság sokszor bonyolultabb mint amilyennek látszik.  
  Ha azt mondanám sosem kaptam szeretetet, hazudnék,  néha voltak szüleim és néha csak ide-oda dobáltak mint valami elromlott játékot.  Néha voltak barátaim és néha ők is eltűntek. 
  Másnak megadatottak azok az esélyek, amiket én nem kaphattam meg. Bár én sosem voltam irigy, hisz valakinek a legrövidebbet is kell húznia nemde? 
  Tudtam, amint elhagyom ezen intézmény falait, gyökeresen megváltozik az életem. Talán nekem is jut majd egy csepp boldogság."
  Feljegyzések egy árva lány naplójából.
  
  A történet a Supernatural "Odaát" c. sorozat egy száljára épül, de tekintve,. hogy alternatív univerzumról lévén szó, csak a szereplők többsége lesz nagy részben hasonlatos a sorozattal.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése