Csak a szokásos fura és angst.
-ISTENEM FOGD MÁR BE WINCHESTER! NEM AZ ÉN HIBÁM, HOGY A SZÁRNYAS KIS BARÁTOD MINDENT SZÓ SZERINT VESZ MERT KÉPTELEN ÖNÁLLÓAN GONDOLKODNI!-a lány ingerülten vág vissza.
-DE TE MONDTAD MEG NEKI MIT CSINÁLJON. IDIÓTA SZUKA!-az idősebb Winchester heves indulatai közepette rávágott a tölgyfa ajtóra, amibe én is beleremegtem.
-NE MERD RÁMVERNI AZ EGÉSZET DEAN! FŐLEG HA UTÁNA AZT VÁROD, HOGY A TE BAKLÖVÉSEDET ÉN HOZZAM HELYRE!
A kiabálás odakint már legalább egy órája nem hagy alább. Amióta bezárkóztam ide. Ők ketten egy idő után követtek és nem mozdulnak a szobám elől, pedig már jó néhányszor mondtam, hogy tűnjenek el. Nem hallgattak rám, csak vitatkoztak és vitatkoztak Castiel félreértéséről, és egymás hibáiról. Arról mi lehet még mindig a baj, ha már Cas megtette. Egy idő után úgy tűnt el is feledkeztek arról, hogy én is itt vagyok és mindent hallok. Mintha kizártak volna az egészből, pedig csak én akartam így tenni velük.
Borzasztóan fáj a fejem, szemeim fáradtak, a sírástól még mindig nedves az arcom és az a kép.. A kép ott a keresztúton, azóta is az emlékezetembe égett és ha becsukom a szemem látom magam előtt ahogy..
-ELÉG!-téptem fel az ajtót zihálva és csak a két meghökkent arc látványa döbbentett rá arra, nem tudom mikor és hogyan álltam fel.-Elég.-sóhajtottam halkabban.
Dean meg akart szólalni, de egy pillanatra mégis csendben maradt, tekintetemet Jenre vezettem, aki a szemközti falnak dűlve szájához emelte a kezében tartott sörösüveget, majd belekortyolt.
-Gina én..-törte meg a beálló csendet a vadász, aki igyekszik megölni a köztünk lévő távolságot, de én elhátráltam, s kezemet magam elé emelve jelzem, hogy maradjon a helyén.
-Mit csináltál azzal a nővel Dean?-szegeztem neki a kérdést úgy, hogy nem vagyok képes a szemébe nézni. Egyszerűen nem megy, de nem hagytam neki alkalmat a magyarázatra egyszerűen csak elhajtottam a motorral és hagytam, hogy bekebelezzen az önsajnálat.
-Minek mondjam, hisz úgyis tudod! Láttad!-szavait keserűség járta át, nekem pedig ökölbe szorult a kezem.
-De én tőled akarom hallani!-mereven bámultam egy repedést a falon, mintha annyira érdekes volna.
Biztosra kellett mennem. Biztosan akartam tudni, hogy..
-Üzletet kötöttem.-bökte ki olyan gyorsan, mintha csak a lehető leghamarabb túl akarna rajta esni.
-ÉS A CSÓK IS AZ ÜZLET RÉSZE VOLT?-ezúttal rá néztem. Éreztem, ahogy könnyeim utat törnek maguknak, az ő arca pedig olyan volt, mint a gyereké, akinek épp most mondták el, hogy a mikulás csak dajka mese. Mintha teljesen másra számított volna.
-Mi? Mi bajod van neked?-kérdezte éllel a hangjában, bennem pedig elpattant valami.
-MÉGIS MI BAJOM LENNE DEAN? VÉGÜL IS CSAK LÁTTAM, AHOGY A VŐLEGÉNYEM MEGCSÓKOL EGY VADIDEGEN NŐT, DE MI BAJOM LENNE?-üvöltöttem vele és nem tudom miért, annyira bennem volt, hogy közelebb lépjek és megüssem, de nem ment.
-Várj, most komolyan ez a legnagyobb problémád?-a kérdés ezúttal a beszélgetés másik női tagjától jött, aki még mindig hanyagul a falnak dőlve, félig felvont szemöldökkel nézett felém.
-MIÉRT NEKED ABBEN MI LENNE MÉG AGGASZTÓBB, HA LÁTNÁD SAMET SMÁROLNI VALAKI MÁSSAL?
-Leginkább az a tény aggasztana, hogy a párom eladta a lelkét egy démonnak és legjobb esetben tíz év múlva pokolkutyák fogják lerángatni a kibaszott pokolba.-válaszolta egyetlen levegővétellel nekem pedig elnyílnak az ajkaim.
-Mi? E-eladta a lelkét egy démonnak?-hebegtem-Pokol és po-pokolkutyák te mégis miről beszélsz Jen?-szavaim után a velem szemben álló riadtan nézett össze Dean-nel, aki helyette válaszolt kérdésemre.
-Gina, ugye most csak szórakozol? Ilyen dögökre vadászol gyerekkorod óta és..
-Vadászok?-kérdeztem hisztérikusan.-Én soha életemben még csak fegyvert sem fogtam Dean.
Abban a pillanatban mintha lesújtotta volna a felismerés a testvérpár idősebbik tagját. Halkan felrobbant a levegő, aztán a Jen kezéből kicsúszó palack szilánkokra törve hozta őt vissza a valóságba.
-TE AZT MONDTAD CASTIELNEK, HOGY MENNYIVEL KÖNNYEBB LENNE, HA ELFELEJTENÉ EZT AZ EGÉSZET!-fordult a lány felé kiabálva én pedig hátrahőköltem. Jen le sem véve rólam aggodalommal teli tekintetét csak halkan ennyit motyogott.
-És ő elfelejtett mindent, amihez kötődhetne.
-AKKOR EMELD FEL A SEGGED ÉS CSINÁLJ VALAMI HÓKUSZPÓKUSZT, HOGY EMLÉKEZZEN!-hókuszpókuszt? Emlékezni? Mire kellene emlékeznem?
-Megmondtam Dean, hogy az angyali mágia túl erős. Ezt nem tudom visszafordítani.-nézett rám bocsánatkérőn én pedig nem tudtam mit kellene mondanom. Nem értek semmit és...
-CAS! A ROHADT ÉLETBE CASTIEL!-a férfi ezúttal a plafont bámulva kezdett el üvöltözni, de Jen odalépett hozzá és vállára tette a kezét, mire az undorodva rá nézett, de nem húzódott el.
-Hasztalan Dean!-szólt szomorúan.-Tudod az angyalok nem ennyire egyszerűek. Nagy hatalmuk van és sok mindenre képesek. Elvehetik az emlékeket.-itt egy pillanatnyi szünetet tartott-De már nem tudják őket visszaadni.-hangja keserű volt, mintha csak saját tapasztalatból beszélt volna.
-Ezt.. ezt honnan tudod ilyen biztosan?-nézett rá Dean ökölbe szorított kezekkel.
-Csak tudom és kész.-vetette oda félvállról, majd felém fordult.-Gina már..Már soha nem fog emlékezni rá, milyen volt ebben élni..
Nem! Nem! NEM!
Minden ugyanolyan. Ők kint veszekednek én pedig itt vagyok. Próbálok felidézni emlékeket amikről beszélnek, de esküszöm ezek velem sosem történtek meg! Szellemek? Vámpírok? Vérfarkasok? Ezek mind csak kitalációk, amikkel fenyegettek minket a szüleink kiskorunkban. Ezek a.. Ezek az izék nem léteznek és én nem vadásztam rájuk soha!
Én csak egy átlagos lányként nőttem fel.. Váltogattam az iskolákat és..
És.. én..
Én nem tudom! Nem emlékszem!
NEM EMLÉKSZEM! MÉGIS MIÉRT NEM?
Csak itt vagyok. Csak a most van és az, hogy az arcomat tenyerembe temetve zokogok egyedül, kint pedig más. Már, mert azóta fenekestől felfordult minden, hogy megláttam a vőlegényem azzal a szukával ott a.. Ott a keresztúton és.. Nem tudom.. Nem tudom, csak egy dologban vagyok biztos.
Soha többé nem akarom látni Dean Winchestert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése