Happy Halloween!

Happy HW!



Egy tiszta konyharuhával takarom le a kész pitét.  Az illatok betöltik a helyiséget.
Jen lép a konyhába, de az ajtóból visszafordulva kiált Samnek.
-Igyekezz! Mindjárt jön a vén szipirtyó!-arcán undorral ejti ki a szavakat, majd szemöldök-ráncolva néz végig a kidekorált konyhán. A papírból kivágott denevérek egymás alatt lógnak lefelé a lámpáról és néha, mikor  egy–egy mozdulatunk apró fuvallatot kelt, lomhán megmozdulnak a zsinóron. A szekrényre és falra ragasztott fehér koponyák és sárga tökfejek bambán vigyorognak a boszorkányra, vagy arra, aki épp elmegy mellettük.  Tudom, hogy én csináltam őket, de esküszöm néha olyan, mintha követnének a szemükkel. A hideg végigfut a hátamon, de hogy elűzzem a zavaró gondolatot, inkább úgy döntök lecsapom a magas labdát.
-Jön a vén szipirtyó?-kérdem finoman.-De hiszen te már itt vagy Jen!-mosolyodom el, mikor látom, hogy a velem szemben álló lánynak megrándul a szája széle. Ilyenkor ideges. Volt alkalmam kiismerni hasonló helyzetekben.
-Meglehet, hogy áll egy bizonyos kor a hátam mögött, de én legalább nem ragadtam le azon az értelmi szinten, hogy gyerekzsúrt csináljak három felnőtt embernek.-arcán fintorral emeli fel a sütőtök mintás terítőt az asztalon, kissé félretolva ezzel a cukorkás tálat.
-Na miért? Pedig tök jó buli beöltözni!-kuncogom el magam.-Neked jelmez sem kell, hisz így is elég szörnyen nézel ki!-nevetve dobom le magamról a kötényt és kisimítom a fehér ruhám nem létező ráncait.
-Ahogy látom te is csak önmagadnak jelmezét öltöd!-fonja össze maga előtt a karjait, s szája önelégült mosolyra húzódik, ahogy elvesz egy lila-zöld papírba tekert cukorkát és megszabadítva a csomagolástól a szájába dobja. A szemetet hanyagul az asztalra ejtve indulna el, bizonyára azért, hogy megnézze, hol marad már a Winchester testvérpár fiatalabbik tagja a csomagjaikkal, de ahogy  Jen kilencven fokos fordulatot vesz, a megkövült Sam mellkasába ütközik.
-Baszd meg Gina!-undok grimaszba torzult arcát sietve fordítja el rólam én pedig a homlokomra csapva bocsánatkérő pillantást vetek rá.
-Ne haragudj! Elfelejtettem!-alsó ajkamba harapok, majd azon nyomban meg is bánom és abbahagyva a mozdulatot remélem, hogy a vörös rúzs nem hagyott nyomot a fogaimon. Jen a vadász vállára teszi a kezét  és finoman taszigálni kezdi az ajtón kifelé, bár Samnek sem kell kétszer mondani, hogy menjenek. Látszólag a lehető legtávolabb akart tőlem lenni ebben a percben.
-Nyugi szívem, csak magát adja.-a boszorkány kacaja  visszhangot ver a folyosón.-A bohócoknak pedig hagyni kell, hogy kiéljék magukat, még a végén agyukra megy a hülyeség.-az egyre távolodó léptek zajával keveredő mondategyveleg utolsó szavait nehéz kivenni, de valahogy mégis kihámozom.-Bár azt hiszem ez Ginánál késő bánat.


A garázsajtó csapódásával egyidejűleg lép be Dean helyiségbe és cowboy kalapját meglökve hagyja, hogy a ruhadarab a nyakára erősített zsinór tartása mellett hátára lógjon, majd a levegőbe szimatol. Szemei automatikusan az émelyítő illat forrását keresve megállapodnak a fehér konyharuhán. Ahogy elindulna a sütemény felé elé állok, mintegy torlaszként.  Elvégre nem csak a pitére kellene figyelmet fordítania.
-Én is itt vagyok Dean.-fonom össze karjaim magam előtt sértődötten, mire arcán gyermeki mosoly jelenik meg.
-Ugye nem gondoltad, hogy pont AZT nem veszem észre?-kérdezi, miközben hozzám lépve karjaiba zár. A rajta feszülő bőrmellény és parfümje különleges elegyet alkot, melyet mélyen magamba szívok. Vállára hajtom a fejem, gondosan ügyelve rá, hogy egyszerű, de nem túl tartós sminkemnek ne legyen baja. Dean épp az egyik copfba csatolt  hajtincsemet birizgálja, mire én kiválok az ölelésből és mérgesen a kezére csapva a pult felé fordulok.
-Hagyd békén!-mondom kissé hangosabban a kelleténél.-Tudod te mennyit szenvedtem vele?-ahogy agyamba kúszik a kép az órákig tartó hajvasalásról megborzongok.  Mikor a felénél jártam erősen gondolkodtam rajta valóban Pennywise felújított változata-e a legmegfelelőbb kosztüm a számomra?  Legalábbis az a sok vesződés a hajammal.  Borzalmas.


 De ahogy a kávéfőző tükörsima felületén meglátom magam, valahogy mégis elégedett vagyok az utolsó pillanatban összehozott kreációval, bár a sárga kontaktlencsét, még mindig nehezen tudom megszokni magamon. 
Féltem, tetszik-e majd Deannek,  de az elégedett pillantás, melyet rám vetett az előbb eloszlatta minden kételyemet.  Bár kétség kívül Sam volt az, aki nem igazán örült Stephen King horrorbohócának.

-Igazán nem értem miért vesződtél vele ennyit.-nevet a fülembe az idősebb Winchester, miközben derekamat átkarolva  vállamra helyezi állát, bár a fodros nyakpánt eléggé megnehezíti a dolgát. Épp meg szeretném kérdezni, hogy mégis mire véljem a kijelentést, mikor megérzem karomon meleg bőrének érintését.  A fehér pántos ruha egyik vállát finoman kezdi lehúzni, hogy a meztelenül maradt testrészt apró csókokkal boríthassa.  Testemen forrósághullám söpör végig, s egy pillanatra hátam mellkasának feszítem, aztán, ahogy  elmémbe villámként csap bele a felismerés  fél kezét lefejtve derekamról szembe fordulok vele és eltolom magamtól.
-Ne most Dean, mindjárt itt lesz Mary!- pironkodva igazítom meg magamon a ruhát, s szemlesütve bámulom a mélybarna sarkantyús csizmán megcsillanó fényt, mire Dean jóízű nevetésben tör ki.
-Anya nem jön ide.-böki ki végül, mire  értetlen szemeimet rá szegezve figyelek. Nem kell kimondanom, arcom mindent elárul, ő pedig magától válaszol a kimondatlan kérdésre, miközben arcán huncut mosoly játszik.-Úgy tudja, hogy Jen itt maradt halloweenezni.
-De hát Jen pont azért húzott el, mert azt hitte Mary jön ide!-jegyzem meg felvont szemöldökkel.
-Pontosan.-bólint Dean nevetve, nekem pedig összeáll a kép és én is vele nevetek.
-Ha Mary azt hiszi itt van Jen, akkor nincs anyós. Ha a boszi azt hiszi az anyós jön, nincs Jen.  És ha Jen elhúz Sam is vele megy..
-Végeredményben a miénk a bunker.-szakítja félbe okfejtésemet a vadász és egy határozott mozdulattal magához ránt. Én vállaiba kapaszkodom és hagyom, hogy óvatos csókot lehelve ajkaimra, kikapcsolja a körgallért a nyakamon, s hanyagul elhajítsa.  Egy pillanatra elválunk egymástól és  én csak bámulom őt. Zöld szemein merengek el, de azok egy másodperc múltán a hátam mögé fókuszálnak. Dean megnyalja ajkait, majd rám néz, és újra a hátam mögé. Pontosan tudom min hezitál én pedig gonosz módon választás elé állítom. Óvatost lépést teszek oldalra, ő pedig  utamra enged.  Fél kezemmel végigsimítok karján, mellkasán majd arcán is és figyelem, ahogy utánam fordul, miközben az ajtóhoz lépkedek. Már félig a folyosón állok, mikor megszólalok.
-Vagy AZ, vagy a pite.-kacsintok és a fal takarásába sétálok. Kétségbeesett hangja úgy szeli át a csendet,  mint a könyörgő kisgyerek siráma, aki mindkét játékot szeretné egyszerre.
-A kettő együtt nem megy?
-Attól tartok.-kuncogok, majd megindulok a hálószobánk felé. Somolygok magamban, ahogy  könnyed mozdulatokkal, még út közben megszabadulok a lenge ruhától és a kilincsre akasztom azt.
Ahogy meghallom a sietős lépteket a folyosón, már tudom nem tévedtem. Gyönyörű szemeit legeltetve rajtam, megáll a küszöbön és mosolyog.
-Kétség sem fér hozzá, a bohócot választom.