2017. augusztus 4., péntek

Every ending has a new beginning

MoonBerry
▿ Válaszfick: Seven steps
     -Rose szemszöge-


Az éjszaka csendjét hangos víz csobbanás törte meg. Amit egy összetört szív néma sikolya követett. A jéghideg víz örömmel fogadta a tested amely percről percre mélyebbre merült az ölelésében. Az idő múlásával és a levegő csökkenésével többé nem féltél a magánytól, vagy hogy egymagad vagy a sötétben és a csendben. A halál tárt karokkal várt és te örömmel lökted magad a karjaiba csak,hogy még az utolsó légbuborék távozása előtt egy távoli hang keltette fel a léghiánytól elködösült elméd.
Egy második csobbanás?”-gondolod magadban.
Ugyan nincs még egy olyan bolond, mint te hogy pont épp ugyan azon a napon, pont itt a vízbe vesse magát. Gondolatod végére érve többé már nem vacogtál, sőt mintha melegség járt volna át, amit végül eszméleted elvesztése koronázott meg.

Csakhogy aztán percekkel később felköhögd a tüdődet szorító vizet. Miután elég oxigén jutott az agyadba és képes voltál tisztán látni, átkozva kerested az életed megmentőjét. Magad mellé tekintve meg is tálaltad a bőrig ázott "hőst". Viszont arcodon a döbbenet, hamar felváltotta a dühöt. -Rose...?

Hazatérve a bunkerba a csend fogadott. Lassan haladtam le a vaslépcsőn és a teret a lépteim visszhangja töltötte be. Percekkel később, végigjárva a létesítményt teljesen megbizonyosodva jelenthettem ki, hogy egyedül vagyok. A konyhába lépve felkapcsoltam a lámpát és figyelmem az asztalon heverő laptop ragadta meg, valamint a mellette heverő üres whiskey-s üveg és a hozzátartozó pohár. Táskám és kulcsaim az asztalra helyezve, leültem a gép elé és megnéztem merre jár a tulaja. Ahogy a gps adatait betöltötte a képernyő, ajkaim hitetetlen sóhaj hagyta el. - Ugyan hol máshol lennél...- felkapva holmijaim már fél lábbal az ajtóban jártam, hogy aztán a nem rég köszöntött vaslépcsőn felrohanjak és sietősen távozzak.

Egy félórába sűrített, egy órás utat levezetve megérkeztem ahhoz a bizonyos hídhoz, ahonnan a gps jele érkezett. Járműmből kivágódva tekintetem ide-oda kapkodva kerestem Jen-t. Reménykedve, hogy megpillantom őt valahol a peremen, hátha még nem vetette le magát a bolondja. De miután az átjáró felületén hiába kerestem, a széléhez rohanva az alattam elterülő vizet pásztáztam buborékok után kutatva. De semmi, viszont ahogy a víz haladt úgy magával sodorta a még épphogy látható víz köröket, amit valószínűleg a becsapódás kelthetett. Átrohanva a túloldalra rögtön kiszúrtam a buborékokat a víz felszínén és mit sem késlekedve vetettem le magam a hídról. A többi pedig a szokásos procedúrát követte. A víztől elázva, átfagyva, kimerülten és dühösen pillantottam ex-vadász társamra.
- Komolyan?!...Magasabb hidat nem is találhattál volna! Ha már a becsapódástól a nyakad töröd akkor most egy útkereszteződésnél állhatnék, hogy eladjam az első szülöttem, - kezemmel hadonászva csak a hasamra ütve mondtam valamit amivel kereskedhetnék egy démonnál, ugyanis egy nefilim lelkét nem olyan könnyű eladni...-vagy tudom is én! - kirohanásommal mit sem törődve felállsz és a víz felé fordulsz, ezzel hátat fordítva nekem.
- Mit érdekel, hisz leléptél...- követve a példád én is felálltam és melléd léptem.
- Igen de nem azért, hogy te cakkumpakk csak úgy eldobd magadtól az életed! Hogy aztán még nekem legyen bűntudatom miatta..
- Oh! Már mindent értek.. Ha csak ezen múlik akkor ne aggódj leveszem ezt a terhet a válladról, mint ahogy a többit is... - hangodból áradt a keserűség.
- Ja, mert ez pont így működik...
- Szóval most minden egyes alkalommal azt fogod figyelni, hogy mikor lépek újra?
- Meg akarod tenni újra?-válaszképp egy vállvonást kaptam. - Kérdésedre válaszom, nem. Mert az azzal járna, hogy visszaköltözöm amit nem akarok. MÉG nem...
- Megértem. Úgysem tudnál megmenteni önmagamtól. - fejem ingatva megindulok a domb partján, hogy visszasétáljak a kocsimhoz de még visszafordulok. S látom hogy egy centit sem mozdultál ,éppúgy háttal állsz ahogy eddig is.

- Ha annyira megakarsz halni, halj meg vadászként. Méltósággal. Ha viszont élni akarsz, akkor tudod hol találsz. Valamint, csak mert az emberek nem közvetlen vannak melletted nem feltétlen vagy egyedül..-egy pillanatra a zsebemben kezdtem el kutatni és kezembe kaparintva a keresett tárgyat elővettem.-Hé!- szólok,hogy figyelmed felém fordítsd és kézmozdulattal jelzem,hogy dobni készülök majd a második mozdulatnál meg is teszem. A tárgy sikeresen nálad landol és már a tapintásából tudod,hogy mi az. -Ez a Babyben maradt, gondoltam szeretnéd visszakapni.- míg te a tied szét bontod a kezedben én addig a párjával játszom, ami most is a nyakamban lógott. Nem szólsz semmit nem is helyezed fel, de elrakod zsebre és bólintasz, mire én is így teszek. – Elvigyelek?Csak mert még van dolgom a bunkerban. - ajánlom fel az ingyen fuvar lehetőségét, de fejeddel intesz,hogy nem élsz vele, mire én vállat vonok és tovább indulok. - Nos akkor addig is AKF.-intek hátra búcsúzásképp remélve,hogy legközelebb is élve talállak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése